2011. május 21., szombat

29.fejezet: A kis csöppség

Sziasztok!
Sikerült végre időben hozni a friss fejezetet!
remélem, tetszik majd. Gondolom a fejezetből rájöttök majd, hogy még sehol sincs vége a történetnek!
Jó olvasását kívánok!
Puxim Vicky



(Sissy szemszöge)

Hazatérve a nászútról még volt majdnem egy másfél hetem az iskolakezdésig. Mivel a többiek már a múlt héten beíratták magukat, így már csak ketten maradtunk Edwarddal, aki úgy döntött, hogy holnap megy el, mert ma fiúk elvitték messzebbre vadászni. Ezáltal egyedül mentem el beiratkozni. Esme vásárolni volt egy árvaház számára, míg a lányok Esmével ellentétben ruhákat vásároltak. Carlisle bent volt a kórházban dolgozott. Összeszedtem az összes fontos papíromat, majd beültem a vadonatúj kék Audimbe és az új sulim felé vettem az irányt. Mondanom se kell, hogy mindenki tágra nyílt szemekkel figyelte a kocsit, na persze meg engem is. Halványan elmosolyodtam, majd besétáltam a tanirodába.
- Jó napot! – köszöntem. – Elizabeth McAlister vagyok, és szeretnék beiratkozni.
Edwarddal és a családdal megbeszéltük, hogy megtartom a régi nevemet az emberek világában, hogy ne legyen olyan feltűnő, az új nevemet, pedig a vámpír világban fogom használni.
- Üdvözlöm. Elhozott minden fontos papírt?
- Igen. Tessék – mondtam átnyújtva őket.
- A Cullen családnál lakik?
- Igen. A szüleim néhány hónappal meghaltak és magukhoz vettek.
- Értem. Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm.
- Gondolom, akkor szeretne a többi Cullen gyerekkel egy osztályba kerülni.
- Igen. Megköszönném, ha megoldható.
Néhány percig csend volt, míg a nő bevitte az adataimat a számítógépbe.
- Meg is volnánk. Itt van az új órarendje, a tankönyveit pedig mindjárt egy hölgy ide hozza.
- Köszönöm.
Néhány perc múlva egy idős hölgy lépett ki az egyik szobából, kezében sok tankkönyvvel. Odasiettem.
- Tessék várni, elveszem őket – mondtam.
Átvettem tőle az összes tankönyvet.
- Köszönöm, drágám. Sok szerencsét kívánok itt az iskolában.
- Köszönöm. Viszlát! – elköszöntem, majd kisétáltam az irodából.
A kocsihoz léptem, bepakoltam a könyveket, majd hazafelé indultam. Az egész város csendes volt, mintha senki nem lett volna itt. Lassan hazahajtottam. Beálltam a garázsba. Csak a fiúk kocsija volt itthon, ami azt jelentette, hogy senki nem ért még haza. Megfogtam az összes cuccomat, kiszálltam a kocsiból és az udvar felé kezdtem el sétálni. Megnyomtam a garázsajtó záró gombját és mögöttem automatikusan becsukódott a garázs. Kellemes idő volt, bár a nap nem sütött, a levegő pedig tele volt sokféle virág illatával. Már épp a lépcsőhöz értem, mikor halk sírásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és a lépcső tetejére néztem. Vámpír sebességgel felrohantam és egy mózeskosarat pillantottam meg, amiben egy bebugyolált gyermek feküdt és nyöszörgött. Egy levél volt rakva a pokróc tetejére. Körbe néztem. Sehol nem volt senki. Beleszagoltam a levegőbe. Már csak halványan lehetett érezni az illető illatát, aki itt járt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bevittem a gyereket, majd a tankönyveket. A kanapéra tettem a kosarat, majd a kezembe vettem a levelet.
„ Kedves Cullen család!
Már régebb óta figyelem Önöket, Dr. Cullent pedig személyesen is ismerem a kórházból. Kérem, Önöket, hogy vegyék magukhoz eme csöppséget, mert én nem tudnék róla gondoskodni. Tudom, hogy a legjobbat fogják neki adni és kiváló szülők lesznek. Hálás vagyok, hogy helyettem is felnevelik.
Köszönöm.”
Éreztem, hogy égnek a szemeim. Óvatosan kitakartam a csecsemőt és egy apró kislányt pillantottam meg. Halkan sírdogálni kezdett.
- Css! Gyere ide! –mondtam nyugtatgatva. Finoman magamhoz vettem, rendesen betakarva. Ringatni kezdtem a kezemben. Gyönyörű szép kislány volt. Az ablakhoz sétáltam. Őszintén, amikor már megláttam beleszerettem. Elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem. Eszembe jutottak a többiek. Egy pillanatra lehunytam a szememet és mindenkire koncentráltam.
„- Sziasztok! Aki tud, jöjjön haza minél előbb. Történt valami.” – küldtem el az üzenetet egyszerre mindenkinek.
„ - Máris indulok.” – jött Carlisletól az első üzenet, majd ezt követte a többiek visszajelzése is.
Néhány perc múlva futás és kocsi zajára lettem figyelmes. A három kocsi egyszerre fékezett le a ház előtt és a fiúk ebben a percben értek vissza a hosszú vadászatról. Sietve sétáltak fel a lépcsőn és szinte egyszerre léptek be az ajtón. Feléjük fordultam, mire ők egy pillanatra elnémultak és megdermedtek a látványra. Halkan felnevettem.
- Nem harap és nem is fog bántani senkit – mondtam mosolyogva.
Elindultam feléjük, mire ők is közeledni kezdtek felém, majd végül körbe álltak engem.
- Sissy, kicsoda a szépséges hölgy és hogy kerül ide? – kérdezte Carlisle a kislányt figyelve.
- A suliból hazaérve találtam a küszöbön, a kosárban egy levéllel együtt.
Carlisle felvette a levelet és hangosan felolvasta, hogy a többiek is hallják. Miután végzett mindannyian egymásra néztünk.
- Annyi várandós anyuka volt, most ebben a hónapban, hogy nem tudom, hogy ki lehetett az, aki így döntött.
- S most mi lesz a kicsivel? – kérdezte Esme.
- Nem tudom.
- Én szeretném megtartani és felnevelni – szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
Mindenkinek ragyogott a szeme az ötlettől.
- Amikor már a kezembe vettem, már akkor elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem és magamhoz veszem – mondtam.
Edward lépett mellém és átölelte a derekamat.
- Én pedig itt leszek melletted és segítek neked – mondta a szemembe nézve.
- Mi pedig támogatunk titeket mindenben – jelentette ki Esme közelebb lépve.
- Úgy látom, hogy ezt megbeszéltük. Milyen nevet adjunk neki? – kérdezte Carlisle.
„ – Mit szólnál, ha Miának neveznénk el?” – kérdeztem Edwardtól.
„- Szép név. Nekem tetszik.”
Összemosolyogtunk.
- Legyen Mia a neve – szólaltam meg halkan.
- Gyönyörű szép név.
- Üdvözlünk a családban, Mia!
A kislány résnyire kinyitotta a szemeit és egy nagyot sóhajtott, mintha érezte volna, hogy hazaért.
- Akkor ki kell alakítanunk neki egy saját szobát – jelentette ki Esme.
- Ott van az a szoba, ami mellettünk van, és csak tárolásra használjuk. Szerintem kialakíthatnánk azt gyerek szobának, és akkor mi is a közelében tudunk lenni, ha bármi baj van – válaszoltam.
- Igen, az egy ideális hely lenne a számára.
- Mire várunk még? Essünk neki! – ugrott fel Alice.

2011. május 17., kedd

Hírek

Sziasztok!
Tudom, lehet hogy őrültnek tartotok, de egyszerűen imádok írni és ennek következtében létrehoztam egy új blogot, mely a Gyémántszív nevet viseli.Ha érdekel titeket, akkor nézzetek be: http://gyemantsziv-vicky.blogspot.com .
A másik hírem pedig az, hogy már félig készen van a kövi fejezet, így talán most hétvégén időben tudom hozni a frisst.
Addig is legyetek jók és jó olvasást!
Puxim

2011. május 12., csütörtök

28.fejezet: A nászút

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat késve hoztam nektek frisst. Próbálok igyekezni, de sajnos egy csomó év végi vizsgám van és muszáj vagyok rájuk készülni. NEM felejtkeztem meg rólatok!!!
Nos, nem is fecsegek tovább, íme a 28. fejezet.
Sok puxim: Vicky

A kék Audi


A sziget



(Sissy szemszöge)

A meghívott vendégek pirkadat előtt távoztak. Mindenki újból gratulált és sok boldogságot kívántak, mielőtt távoztak volna.
Tudtommal a vámpírok nem tudnak elfáradni, én mégis annak éreztem magamat. Bementem a feldíszített nappaliba és leültem a kanapéra. Visszagondolva a tegnapi napra csodálatos volt. Életem legszebb napja volt. Alice mindent eltalált kezdve a díszítéssel bezárólag a ruhákig.
Edward térdepelt le elém. Rámosolyogtam. A gyűrű az ujján megcsillant a felkelő nap fényében. Soha életemben nem voltam ennyire boldog, mint most.
- Jól vagy? – kérdezte megfogva a kezemet.
- Igen, bár kicsit fáradtnak érzem magamat.
Szerelmem felkacagott, majd felkapott az ölébe és felsétált a szobánkba, ami tele volt virágokkal és ajándékokkal. Edward talpra állított és bementem a fürdőbe, átöltözni valami kényelmesebb ruhába. A menyecske ruhát felakasztottam egy fogasra, majd egy szabadidő ruhába öltöztem át. Kibontottam a hajamat és a szőke fürtök a vállamra omlottak. Elraktam mindkét esküvői ruhámat a szekrénybe, egy emlékként őrizve. Visszasétáltam a szobába és leültem a földre, a sok ajándék közé. Miután szerelmem is átöltözött, csatlakozott hozzám és végig néztünk az ajándékokon.
- Melyikkel kezdjük? – kérdeztem.
- Amelyikkel szeretnéd. Válassz egyet!
Egy közepes méretű kék dobozért nyúltam. Megnéztem a címkét.
„- Sok szeretettel Arótól és a Volturi összes tagjától.” – olvastam fel hangosan.
- Kitűnő választás, kezdés képpen – felelte Edward szemet forgatva.
Hangosan felkacagtam. Kibontottam a csomagolásból a dobozt és kinyitottam. Eltátottam a számat. Egy gyönyörű ezüst nyakék és egy méreg drága karóra volt benne.
- Várható volt a Volturitól – szólalt meg szerelmem a fejét csóválva.
- Szerintem ez egy kicsit túlzás volt a részükről – válaszoltam és félre tettem az ajándékot.
A következő egy nagyméretű dolog volt. Óvatosan kibontottuk, és egy havas, téli tájfestmény bukkant elő. A kártyán a Denali klán nevei szerepeltek.
- Ez gyönyörű szép. Hasonlít Ausztriára – mondtam mosolyogva.
A festményt követte még sok ruha, ékszer, fényképalbumok, CD-k és vázák. Egy hosszú boríték került a kezembe. Esme és Carlisle neve szerepelt a cédulán. Finoman kibontottam és egy két személyes repülőjegy bukkant elő, ami a mai napra szólt és Kréta szigetére. Elkerekedett szemekkel néztem Edwardra, akit ugyan úgy meglepte az ajándék.
- Jesszus! A nászútról teljesen meg is feledkeztünk a nagy készülődésben – kiáltottam fel.
Szerelmem egy levelet vett ki a borítékból.
„- Drágáim! A madarak csicseregték, hogy elfelejtettek gondolni a nászútra, így arra gondoltunk, hogy mi majd gondoskodunk arról. Egy hét Kréta közelében egy eldugott szigeten csak kettesben. Érezzétek jól magatok és kellemes pihenést kívánunk! Sok boldogságot! Sok szeretettel Esme és Carlisle.” – olvasta fel hangosan.
- Jajj, istenem. Muszáj megköszönnünk nekik – mondtam felállva és elindultam lefelé.
Lent már alig látszódott abból, hogy néhány órával ezelőtt egy esküvőt tartottak itt.
A szülőket a konyhában találtuk meg az edényeket pakolgatva. Mikor beléptünk mindketten felnéztek ránk és elmosolyodtak. Mosolyogva hozzájuk rohantam és mindkettőjüket szorosan megöleltem.
- Köszönjük szépen! – mondtam.
- Nincs mit, kincsem – válaszolta Esme kicsit meghatódottan.
Utánam Edward is megölelte a szüleit. Mindketten boldogan néztek minket.
- Van számodra egy ajándékom! – szólalt meg szerelmem, felém fordulva.
Meglepődtem.
- Nevezhetjük ezt is esküvői ajándéknak.
- De hát, egyáltalán nem is volt róla szó! – mondtam még mindig ledöbbenve. – S én nem is vettem neked semmi féle ajándékot. Teljesen kiment a fej...
- Css! – válaszolta és finoman az ujját a számra tette. – Nekem Te vagy a világ legnagyobb és legcsodálatosabb ajándéka. Csukd be a szemed! – kérte, majd megfogta a kezemet.
Lehunytam a szememet, mire az ölébe kapott és elindult kifelé a házból. Hallottam, hogy a többiek is követnek minket. Végül lábra állított talán a garázsban, de nem voltam benne biztos. Anyagsuhogást hallottam, majd éreztem, hogy Edward elém lépett, megfogta a kezemet és bele helyezett valamit.
- Most már kinyithatod – mondta.
Kinyitottam a szememet és egy kocsi kulcsot pillantottam meg.
- Használd egészséggel! – felelte és elállt előlem.
A szám elé kaptam a kezemet, amikor megpillantottam a kék színű Audit. Emmett és Jasper hangosan fütyülni kezdtek a kocsi láttán. Közelebb léptem az autóhoz és megérintettem. Gyönyörű szép volt. Felcsillant a szemem.
- Kipróbálhatom? – kérdeztem.
- Miért ne? Hisz a tied!
- Köszönöm! – ugrottam boldogan szerelmem nyakába, majd megcsókoltam.
- Vidd magaddal a lányokat is! Már napok óta nyúzzák a fülemet, hogy titokban kipróbálhassák, de nem engedtem meg nekik.
- Pattanjatok be, csajok! – kiáltottam.
Mindketten felsikítottak és beszálltak a kocsiba.
- Majd jövök! – mondtam és egy csókot nyomtam még Edward szájára.
- Rendben. Érezzétek jól magatokat! A gép csak este indul, szóval lesz még időd összepakolni is!
Bólintottam, majd én is beültem az izguló csajok mellé.
Bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam. Halkan dorombolni kezdett a kocsi. Sebességbe raktam, majd rá léptem a gázra. A kerekek felcsikorogtak, majd kilőttünk a garázsból. A lányok felsikítottak, majd nevetésben törtek ki. Felhajtottam egy közeli autópályára, majd tövig nyomtam a gázt. Felszabadultan száguldoztunk, hangosan hallgatva a zenét. Talán egy óra után értünk vissza a házhoz, ahol már minden a helyén állt. Kacagva szálltunk ki a kocsiból. Egyszerűen fantasztikus volt ez a kocsi és gyönyörű szép is. Felsétáltunk a nappaliba, ahol a többiek vártak már minket türelmesen. Mosolyogva bújtam szerelmemhez.
- Nagyon köszönöm szépen! – suttogtam.
- Nincs mit. Menj, kezdd el összeszedni a cuccaidat. Nem sokára indulnunk kell a repülőtérre.
- Segítünk össze szedni a ruháidat! – mondta Rosalie, majd belém karolt és felmentünk a szobánkba. Kapcsoltam zenét, majd hármasban álltunk neki összeszedni a ruhákat az egy hétre. Az ajándék nagyon meglepett, de mellette boldogsággal töltött el, hogy visszatérhetek oda, ahol születtem és nevelkedtem. Megmutathatok mindent Edwardnak. A lányok segítségével egy óra alatt már útra készen álltam, de a csajok nem tudtak egyszerűen lenyugodni, így felhúztak az ágyról, ahol idáig ültem és táncolni kezdtek. Együtt hárman táncoltunk a szoba közepén, amit a fiúk tátott szájjal figyeltek. Teljesen elbűvöltük őket. Mikor véget ért a szám, rákacsintottunk a fiúkra, akik megjátszották, hogy a puszitól hanyatt esnek. Hangos nevetésben törtünk ki, mikor elterültek a földön. Ráugrottam Edwardra és megcsókoltam. Boldogan csókolt vissza.
Talán negyed óra múlva, mikor mindannyian lenyugodtunk Edwarddal kettesben elmentünk vadászni. Kéz a kézben futottunk az erdőben. Aztán külön váltunk és elintéztük a dolgainkat.
A vadászat után egymás kezét fogva haza sétáltunk, majd otthon minden cuccunkat bepakoltuk a Mercedesbe. Mindenkitől elbúcsúztunk, majd Carlisle kivitt minket a reptérre. Elbúcsúztunk tőle, majd kézen fogva sétáltunk be az épületbe. Szerencsénkre a gépünk a kiérkezésünk után fél óra után indult, így egyből be tudtunk szállni. Elfoglaltuk a helyünket az első osztályon, majd nem sokkal később elindultunk. Kényelmesen elhelyezkedtem és a TV-t kezdtem el figyelni. Egy idő után meguntam, és elővettem egy-két újságot, amit még a reptéren sikerült beszereznem. Hosszú volt az út, de a vámpírságnak köszönhetően frissen és üdén szálltam le a gépről Kréta szigetén. Mélyet szippantottam a friss levegőből. Edward megfogta a bőröndjeinket és fogtunk egy taxit a reptér előtt. Szerelmem görögül közölte a taxissal, hogy a kikötőbe vigyen minket. Csendben utaztunk a célpontig, majd kiszálltunk. Edward fizetett, majd egy közepes méretű hajóhoz lépett. Belépett elsőnek, majd engem is besegített.
- Gondolom ez is a ti tulajdonotokban van – szólaltam körbe nézve.
- Igen. Foglalj helyet és azonnal indulunk.
Leültem egy kényelmes fotelbe, majd lassan elindultunk. Az égen ezernyi csillag ragyogott. Mélyet szippantottam az ismerős tenger illatából. Már nagyon hiányzott ez. Talán egy fél óra után kötöttünk ki egy sötét szigeten, a tenger kellős közepén.
- Maradj itt! Mindjárt jövök! – szólalt meg Edward és kiszállt a hajóból.
Hallottam, hogy elfut, majd csak a felkapcsolódó villanyokat láttam, amik egy házból szűrődtek ki a fák közül. Szerelmem visszatért, kisegített, majd becipeltük a cuccainkat a házba. Gyönyörű szép volt. Az egész ház modern felszereléssel volt tele. Felmentünk az emeletre, ahol egy nagyszoba volt fürdőszobával. Kinyitottam az erkélyre vezető ajtót, hogy friss levegő áramolhasson be.
- Fantasztikus ez a hely! – fordultam Edward felé, majd átöleltem a nyakát. – Egy hét kettesben – suttogtam, majd megcsókoltam. Végig dőltünk a kényelmes franciaágyon és reggelig onnan ki sem másztunk.
A következő naptól kezdve egy hétig, minden nap csak napoztunk és élveztük az életet. Néha felhívtak Esméék, hogy hogy érezzük magunkat, és hogy milyen az időjárás.
Őszintén szólva, majdnem mindig a vízben voltam és onnan csak akkor szálltam, ki ha akartam. Egy-két nap búvárkodtunk, megfigyelve a lenti élőlényeket. Edwardnak mondtam, hogy mielőtt hazamennénk, szeretném megmutatni, hogy hol laktam 17 évig, így hamarabb bementünk a fővárosba, mint ahogy a gépünk indult volna. Már sötét volt, mikor kötöttünk, majd fogtunk egy taxit és elmentünk a házhoz.
- Nos, itt laktam. Imádtam ezt a környéket, mindig csend és nyugalom volt – mondtam meg állva egy kétemeletes kertes ház előtt.
- Nagyon szép.
- Köszönöm. Anyáék sok gondot fordítottak rá, és ahol tudták csinosítgatták.
- Meglátszik rajta.
- A kertben van egy halastó aranyhalakkal, és egy medence is.
- Lassan indulnunk kéne – szólalt meg Edward halkan.
- Tudom. Menjünk – feleltem és még egy utolsó pillantást vettetem a házra, majd beszálltam a taxiba.
A hazafelé tartó repülő út hamar elszállt, és amikor földet értünk Kanadában, már Esme és Carlisle kint várt minket a reptéren. Mosolyogva öleltem át őket.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Hogy éreztétek magatok? – kérdezte Carlisle.
- Köszönjük szépen jól! Nagyon jól éreztük magunkat!
- Örülök neki! Gyertek! Menjünk, mert a többiek otthon már nagyon haza várnak titeket!
Összemosolyogtunk, majd haza indultunk, ahol nagyon örömmel fogadtak minket.

2011. április 16., szombat

Sorry, Sorry!

Sziasztok!
Nem jó hír miatt írok most. :(
S mielőtt még rosszra gondolnátok, nem, nem fogom felfüggeszteni se az írást, se az oldal frissítését.
Nos, az történt, hogy ezen a héten egy fikarcnyi időm se volt írni, főleg a tanulás szempontjából..... Így nem tudok most frisst hozni, de ígérem, hogy igyekszek, valamit összehozni és minél előbb felrakni.
Jó hír, hogy támadt néhány ötletem, így talán még nem lesz happy end és jöhet a főcímdal meg a stb..stb. dolog, hanem talán újabb izgis részek. Addig is kitartás és köszönöm, hogy vagytok nekem!!! :):)
Puxim Vicky

2011. április 8., péntek

27.fejezet. Az élet egy fontos pillanata

Sziasztok!
Nos, meghoztam a következő fejezetet! Remélem, tetszeni fog nektek, próbáltam a legtöbbet kihozni magamból és a legérzelmesebbé írni. Csatolok képeket és találtok egy csomó helyen linkeket is, ahol megtudjátok hallgatni a számokat.
Belecsempésztem egy kis idézetet is még.
Kérlek, titeket, írjatok, hogy milyenek a zenék, a képek, a történet!!!
Köszi!
Sok puxim: Vicky

Sissy menyasszonyi ruhája



Sissy csokra


Sissy kesztyűje

Sissy fátyla

Sissy tiarája


Sissy menyecske ruhája


Koszorúslány ruha


A torta



Az idézet:
"A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni."


(Sissy szemszöge)

Az olaszországi nyaralásból felszabadultan és vidáman tértem haza Kanadába. Mondanom se kell, hogy még annyi időm se volt, hogy kipakoljak, ugyanis Alice elrabolt, levette a méreteimet és mindenről kikérdezte a véleményemet. Mikor pedig végzet szó szerint kilökött az ajtón. Fejcsóválva mentem vissza a szobánkba. Edwardot egy könyv olvasása közben pillantottam meg, mikor beléptem. A kanapéhoz sétáltam és leültem.
- Edward, te kiket akarsz meghívni az esküvőre? – kérdeztem.
- Hát, a Denali klánt és néhány ismerőst máshonnan is, akiket még nem ismersz.
- Értem. Hát, én csak Aroékat hívtam. Más nincs is, akit meghívhatnák – mondtam, majd hozzábújtam.
Másnap Alice állított be a szobánkba, kezében az egyik meghívóval. Büszkén nyújtotta át. Elvettem tőle és megnéztem. Az elején a nevünk szerepelt és egy fonál kötötte össze őket. Kinyitottam a meghívót.
„- Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, s e nemes napon 2011. augusztus 20-án összeházasodunk. Szeretettel várunk minden kedves családtagot és barátot. Helyszín a Cullen család kanadai otthonának kertje. Sissy és Edward” – olvastam fel hangosan.
- Ez gyönyörű szép! – mondtam felállva és megöleltem barátnőmet.
- Örülök, hogy tetszik. Holnap adom postára az összeset – válaszolta, majd elengedett és távozott a szobából.
Egymásra mosolyogtunk Edwarddal, majd megcsókoltam.
Az utolsó másfél hét nagyon gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam, már az esküvő előtti este volt és indultunk a legény- és leánybúcsúba. Alice elővett egy extra rövid ruhát, majd rám parancsolt, hogy vegyem fel és indulunk is. Nem volt mit tennem, szót fogadtam. Felöltöztem, majd lementünk a nappaliba. A fiúk is épp indulni készültek. Edward elámult, mikor meglátott.
- Mi lenne, ha inkább elszöknénk és kettesben töltenénk az estét? – suttogta, de barátnőm meghallotta.
- Meg ne próbáljátok! – ripakodott ránk! – Vegyetek egy gyors, ám egy rövid búcsút egymástól, ugyanis holnap az oltárig nem fogjátok egymást látni!
Ledöbbenve néztem Alice-re.
- Komolyan??
- Igen. Reggel kipihened az estét, dél környékén neki állsz az öltözködésnek és három kezdődik az esküvőd, amiről nem késhetsz – válaszolta.
Felsóhajtottam. Átöleltem Edward derekát és a szemébe néztem.
- Nos, akkor érezd jól magadat! Holnap találkozunk! – mondtam.
- Rendben. Szeretlek! – válaszolta és megcsókolt.
Egymásra mosolyogtunk, majd először a fiúk hajtottak el a szürke dzsippel, majd mi Rose BMW-jével. Az idő meleg volt az égen csillagok ragyogtak. Fél óra autókázás után álltunk meg egy bulizó hely előtt. A csajok kiszálltak, majd én is követtem a példájukat. Kifizették a belépőmet és kezdetét vette a leánybúcsúztatom. A zene üvöltött a hangulat fantasztikus volt. Hajnalig táncoltunk a parketten, kibulizva magunkat. Nagyokat nevettünk és hangosan énekeltük a kedvenc számaink szövegeit. Egy emlékezetes este volt ez. Kacarászva szálltunk be a kocsiba és hajtottunk haza. Egymást ölelve léptünk be a házba, ahol ismerős arcok vártak haza, kivéve egyet. Egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Az ismerős arcú nőre néztem. Ekkor léptek be a fiúk is az ajtón, akik először vidáman fogadták a vendégeket, majd elcsendesedtek, mikor meglátták a vendéget. Edward azonnal mellém lépett és átölelte a derekamat. Az illető felállt és közelebb lépett hozzánk. Edward halkan felmordult.
- Sziasztok! – köszönt kicsit félősen Tanya.
- Mit akarsz? – kérdezte a fogain keresztül szűrve szerelmem.
- Edward! – szólt a fiára Carlisle.
- Semmi baj, Carlisle. Megértem. Azok után, ahogy múltkor viselkedtem veletek, főleg veled Sissy – mondta felém fordulva. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Csúnyán viselkedtem veletek múltkor.
Ránéztem Edwardra.
„- Mit mondanak a gondolatai?” – kérdeztem.
„- Semmi rosszindulat nincs benne.” – jött a válasz.
„- Edward, mindenkinek jár még egy esély. Nem szeretném, ha ez elrontaná a mai napunkat. Szeretném, ha békességben és szeretetben telne el.”
„- Rendben, kicsim.”
- Nyilvánítsuk meg nem történtnek a dolgot, rendben? – kérdeztem Tanya felé fordulva.
Először elkerekedtek a szemeim, majd szorosan átölelt minket.
- Köszönöm.
- Jézusom!! Már ennyi az idő!!! – kiáltott fel Alice. – Nem fogunk elkészülni időben. Gyerünk, Sissy, irány az emelet, az én szobám! – mondta, megfogva a kezemet és elkezdett ráncigálni a lépcső felé. – Tanyával, majd az esküvő után is tudtok beszélgetni.
„- Szeretlek!” – üzentem még Edwardnak.
„- Én is!”
Bementem Alice szobájába és leültem az ágyra. Barátnőm kikészített egy csomó újságot arra az időre, míg ő a díszítéssel foglalkozik. Kapcsoltam halkan egy kis zenét is, de a kiváló hallásommal még így is hallottam, hogy kocsik jönnek és mennek. Ahogy teltek a percek, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, pedig még volt pár óra a ceremóniáig. Mikor végeztem az összes újság elolvasásával, elterültem Alicék ágyán is elmerültem a gondolataimban. Először is Tanya megjelenése jutott az eszembe. Mikor utoljára elváltunk elég fagyos volt a hangulat közöttünk és most mintha kicserélték volna. Teljesen máshogy viselkedett. Másodjára az esküvő menete jutott az eszembe. Sok elképzelésem volt, hogy hogyan fogok férjhez menni, de most egy se jutott az eszembe. Azt se tudtam, hogy Alice milyen ruhát varrt nekem és, hogy egyáltalán jó lesz-e rám. S mi van akkor, ha nem?? Miben megyek hozzá Edwardhoz? Kicsit pánikba estem. A tenyeremet a szememre szorítottam és próbáltam lecsendesíteni a gondolataimat. Hallottam, hogy lent mindenki föl-alá rohangál és pakol. Mire bármit is csinálhattam volna, vagy mondhattam volna, az ajtón belépett Alice.
- Remélem, kipihented magadat, ugyanis mostantól egy perc időd sem lesz pihenni – mondta. – Először is kezdjük azzal, hogy elmész fürdeni és hajat is mosol. A többit utána meglátjuk. S ne félj, minden rendben, előre láttam.
A kezembe nyom egy törülközőt meg egy fürdőköpenyt, majd betuszkol a fürdőbe. Egy picit a lelkem megnyugodott, de nem teljesen főleg a ruhával kapcsolatban. Beálltam a zuhany alá és percekig áztattam magamat, kiöblítve magamból a félelmet. Hajat mostam, majd köntösben visszamásztam a szobába. Alice leültetett egy székre, szemben a tükörrel és neki állt megszárítani a hajamat. Éreztem, hogy az idegesség újra eluralkodik rajtam. Lehunytam a szememet és csendben vártam, hogy készen legyek.
- A hajad kész! – mondta barátnőm. ű
Kinyitottam a szememet és elámultam. A hajam loknikban hullott a vállamra, néhány helyen fel volt tűzve. Eszméletlen volt. Barátnőm elém állt, majd neki állt egy kis sminket varázsolni az arcomra.
- Kész vagy. Menj, öltözz fel! A ruhád a fürdőben van felakasztva a polcra. Szólj, ha segíteni, ami száz százalék, de szólj és megyek!
Bólintottam. Besétáltam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordultam és egy meseszép ruha lógott a szekrényen. A szám elé kaptam a kezemet. Közelebb léptem a ruhához és megérintettem. Finom anyagból készült. Gyönyörű szépen nézett ki. Alice az álmaimat váltotta valóra ezzel a ruhával. Még magam sem tudtam, hogy milyen ruhát szeretnék és erre ez a kis csajszi kitalálja. Leakasztottam a fogasról, majd lassan felvettem. Igaza volt Alice-nek. Szükségem van rá.
- Alice! – szóltam ki.
Barátnőm azonnal belépett és az álla is leesett.
- Lélegzetelállítóan nézel ki! – mondta suttogva. Mögém lépett és segített felhúzni a cipzárt. Megigazítottam a ruhát magamon, majd belenéztem a tükörbe. Teljesen elámultam. Egy szépséges lány nézett vissza rám a tükörből. Nem akartam hinni a szememnek, hogy tényleg én vagyok az. Az ámuldozásból a halk kopogtatás zökkentet ki minket.
- Rose vagyok. Bejöhetek? – kérdezte.
- Persze.
Amint belépett ő is teljesen elámult. Nem jutott szavakhoz, ahogy Esme se, aki utána lépett be az ajtón. Miután mindenki kigyönyörködte magát, még felkerült a hajamba a tiara, a kezemre a kesztyű és készen álltam. A lányok elvonultak, hogy ők is felöltözzenek a koszorús lány ruhába. Esmével kettesben maradtunk.
- Csinos vagy, kicsim- mondta kedvesen.
- Köszönöm.
Egy idő után nem tudtam megülni, így fel-alá kezdtem sétálni a szobában, magam után húzva a hosszú uszályt. Kopogtattak az ajtón.
- Ki az? – szólt ki Esme.
- Aro vagyok.
Mindketten teljesen meglepődtünk, majd bólintottam Esmének, hogy beengedheti. Aro egyedül jött be a szobába. Ő is ugyan úgy elámult.
- Aro! – köszöntem. – Örülök, hogy el tudott jönni.
- Ugyan, ez csak természetes. Elbűvölően nézel ki, Sissy – mondta közelebb lépve. – Gondoltam, mielőtt elkezdődik a ceremónia, benézek.
- Kedves volt Öntől. Igazán jól esett – mondtam.
- Nos, megyek is. Elfoglalom a legjobb helyet, ahonnan láthatom az ifjú párt – válaszolta még, majd kilépett a szobából.
Eszembe jutott valami.
- Esme, ki lesz a pap? – kérdeztem.
- Eleazar. Örömmel vállalta el a szerepet.
Bólintottam. Újabb dolog jutott az eszembe. Az álmaim közé tartozott, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor az édesapám kísérjen az oltárhoz. Sajnos, az apám már nem kísérthet, de valaki más igen. Elcsendesítettem a háborgó gondolataimat.
„- Carlisle, fel tudnál jönni egy kicsit?” – kérdeztem gondolatban.
„ – Persze.”
Néhány perccel később kopogtattak, majd Carlisle lépett be az ajtón, fekete szmokingot viselve.
- Fantasztikusan nézel ki! – szólalt meg, mikor rám nézett.
- Köszönöm. Carlisle, szeretnék egy szívességet kérni.
- Igen?
- Elkísérsz az oltárig? – kérdeztem a szemébe.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott és közelebb lépett. Megfogta a kezemet.
- Örömmel! – válaszolta boldogan.
- Köszönöm.
Lentről halk sutyorgás hallatszódott fel. Percekkel később nyílt az ajtó és két koszorús lányom lépett be rajta. Gyönyörűen néztek ki a kék ruhákban. Alice mellém lépett. Neki állt mindent megigazítani.
- Öt perc és kezdődik – mondta. – Sissy, csak akkor indulj, mikor meghallod az esküvői induló hangját, de Carlisle úgy is tudni fogja. Mi megyünk elől Rosalieval. Tessék, itt van a csokrod is – nyújtott egy csokrot, ami pazarul nézett ki. – Jól van. A vendégek elfoglalták a helyüket. Indulhatunk. Nyugalom, Sissy.
Belekaroltam Carlisleba, és elindultunk lefele a lépcsőn. A ház káprázatosan nézett ki, hogy olyan sok virággal volt feldíszítve. A terasz ajtóhoz sétáltunk. Kikukkantottam. Sokan ültek a székeken és középen Eleazar állt. A lányok beálltak a küszöbre, majd Alice bólintott, mire felcsendültek a dallamok. A lányok lassan elindultak. Mély levegőt vettem és kihúztam magamat. Aztán meghallottam a dallamot, majd Carlisleba karolva elindultunk.
(http://www.youtube.com/watch?v=PsGd0t41Jhw) Mindenki egyszerre állt fel és fordult felénk. Voltak ismerős arcok és ismeretlenek is. Mindenkin elámult rajtunk és ez az arcukon is meglátszódott. Főleg Emmettén, akitől, majdnem hangos nevetésben törtem ki. Szép lassan haladtunk a sorok között. Középre néztem, ahol Edward állt fekete szmokingban. A látványtól a lélegzetem is elállt. Végül az kinevezett oltárhoz értünk. Carlisle megpuszilt, majd a kezemet Edward kezébe helyezte. Rámosolyogtam Edwardra és szembe fordultunk Elezearral.
- Kedves násznép, és kedves ifjú pár! Azért gyűltünk, ma itt össze, hogy megnézzük eme két ember tettét, mikor is házasságot kötnek. Kérdezem hát, Edward Anthony Cullen feleségül veszed-e az itt megjelent Elizabeth McAlistert?
- Igen.
- S te, Elizabeth McAlistert férjedül fogadod, azt itt megjelent Edward Anthony Cullent?
Mélyen Edward szemébe néztem.
- Igen.
- Kérlek titeket, hogy húzzátok föl egymás ujjára a gyűrűket, majd egy hitvesi csókkal köszöntsétek egymást.
Először Edward húzta fel az ujjamra a gyűrűt, majd én. Megfogta a kezemet és megcsókolt. Hangos tapsvihar és éljenzés tört ki a vendégek között. Szembe fordultunk velük és ők pedig egyesével elénk járultak és gratuláltak. Közben Edward bemutatta a brazíliai barátait is. Miután mindenki elmondta a jó kívánságait, következett a fényképezés. Persze a legtöbb rólunk készült, de sok készült a násznépről is. Mikor mindenkiről készült elég kép, Edward kézen fogott és átsétáltunk a sátorhoz, ami alatt egy hosszú asztal volt felállítva és egy tánctér volt kialakítva. Élőzenekar ült az egyik sarokban. Mindenki helyet foglalt, majd sorjában jöttek a köszöntök. Először Carlisle állt fel.
- Szeretnék sok boldogságot kívánni a fiamnak és fogadott leányomnak! – mondta és ránk mosolygott.
Aro következett mire, mindenki elcsendesedett.
- Először is szeretném megköszönni, hogy jelen lehettünk eme csodás eseményen. Gratulálok az ifjú párnak. Náluk szebb és szeretet teljesebb párt még sohasem láttam. Szeressétek egymást és legyetek boldogok! Sok boldogságot!
Mindenki tapsolt, majd a zenekar halk zenét kezdett el játszani. Edward felállt, majd a kezét nyújtotta. Elfogadtam, majd felsétáltunk a táncparkettre. Most következett a pár első, közös tánca. Lassú tánca kezdtünk. Mindenki minket figyelt. (http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo)
- Gyönyörűen nézel ki! – suttogta a fülembe.
- Köszönöm.
Letáncoltuk a számot, majd a vendégsereg egy része feláramlott a táncparkettre és táncolni kezdtek. A hangulat nagyon jó volt, mindenki boldog volt és mosolyogott. Egy pillanatra leültem, hogy kicsit kiszusszanjam magamat. Felnéztem az égre.
„- Anya! Apa! Boldog vagyok!” – gondoltam, majd elmosolyodtam.
- S most következzen a csokor eldobás – hallottam meg barátnőm hangját. – Kérem, a menyasszonyt, hogy fáradjon fel a színpadra, a többi hölgy pedig gyülekezzen a színpad előtt.
Felsétáltam a színpadra, rámosolyogtak a lányokra, majd hátat fordítottam nekik.
- Figyelem! – kiáltottam és hátra dobtam a csokromat.
A lányok egyszerre sikítottak fel. Néhány másodperccel később megfordultam és láttam, hogy Tanya kapta el a csokrot. Hangos tapsban törtem ki. Később Edwarddal felbontottuk a tortát, ami csak dísznek volt, de akkor is. Éjfélig mindenkivel sikerült táncolnom. Éjfél után a lányok gyorsan átöltöztettek a menyecske ruhába és kezdődött a hajnalig tartó táncos mulatság.
Életem legszebb napja volt. Edward kéz a kézben néztük meg, mikor felkelt a nap. Egymásra mosolyogtunk, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Zenék, amik mentek még a lakodalom alatt:
http://www.youtube.com/watch?v=447yaU_4DF8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=FULXLzn4Gl0
http://www.youtube.com/watch?v=3Z5WpCvDHZk
http://www.youtube.com/watch?v=sQcYGx_jzlU
http://www.youtube.com/watch?v=FL0bjwez8mg

2011. április 2., szombat

26.fejezet: A nyaralás

Volterra


Sissy ruhája


Rosalie ruhája


Esme ruhája


Alice ruhája


(Sissy szemszöge)

Az új házba való beköltözésünket követő néhány napban Alice leült velünk hatszemközt beszélni az esküvőről. Minden kis apró dolgot megkérdezett és ennek nagyon örültem. Edward rám és a fantáziámra bízta, hogy hogyan szeretném a díszítést, de Alice azonnal közbe szólt, hogy azt csak bízzuk rá. Az időpontot most már biztosra tudtuk. Augusztus 20. Majdnem egy hónap van addigra hátra. Ennyi idő alatt kész lesznek a meghívók, amik még időben odaérnek a meghívottakhoz. Amivel gondban voltam, hogy nem tudtam, hogy milyen legyen a menyasszonyi ruhám. Ezt az egy dolgot nem akartam Alice-re bízni. Folyamatosan kerestem álmaim ruháját. Mikor már mindent megbeszéltünk, barátnőm távozott a szobánkból, így mi kicsit kettesben lehettünk.
- Hogy érzed magadat itt? – kérdezte Edward.
- Jól. Sokkal könnyebb minden. Örülök, hogy megtettem.
A család tagjai is lassan hozzászoktak az új élethez. Carlisle azonnal munkába állt egy közeli kórházban, ahol örömmel fogadták. Esme itt is talált egy árvaházat, így itt is tudott gondoskodni az szegény gyerekeken. Mi pedig fiatalok, élveztük a nyári szünetet, hisz szeptembertől kezdődik az iskola még nekem is. Unalmasnak tűnhet, de ilyen családért és életért képesek vagyok elbírni és eltűrni mindent.
Egyik nap a nappaliban ültem és egy könyvet olvastam, mikor kopogtattak. Mivel én voltam közelebb az ajtóhoz én nyitottam ki. Teljesen letaglózott a látvány. Ugyanis egy csuklyás férfi áll az ajtóban.
- Segíthetek? – kérdeztem udvariasan.
- Egy levelet hoztam a Cullen család számára, Aro mestertől – mondta a férfi és átnyújtott egy levet.
Átvettem, majd a távozott. Utána néztem, majd becsuktam az ajtót. A levelet nézegettem, míg a kanapéhoz nem értem és ültem le. Gondolataimba becsúsztak az Aroval való utolsó találkozásunk képei. Végig futott rajtam a hideg.
„- Vajon, mit akarhat?”
Esme lépett be a nappaliba.
- Mi az, Sissy? Mi érkezett? – kérdezte, aztán meglátta a levelet. – Mindenki jöjjön ide! – hívta Esme a többieket.
Néhány másodperccel később mindenki ott volt. Mindannyian meglepődtek, mikor meglátták a levelet.
- Ez a levél néhány perccel ezelőtt érkezett. Én magam vettem át a férfitól. De vajon, a Volturi, hogy jött rá ilyen hamar, hogy ide költöztünk?
- Sok katonájuk van, szerte a világban, így gondolom, hamar híre ment a költözésnek – mondta Carlisle. – Sissy, kérlek, nyisd ki a levelet és olvasd fel.
Óvatosan felbontottam a levelet és hangosan olvasni kezdtem.
„- Kedves Cullen család és Sissy!
Szeretettel várunt titeket Volterrába! Töltsétek velünk a Szent Jakab és a tenger ünnepét. Megjelenésetekre számítunk!
Üdvözlettel: Aro”
- Már magában a levél is sugallja, hogy kötelező megjelenünk, akkor is, ha nem akarjuk – szólalt meg Jasper.
- Sajnos nincs mit tennünk. Muszáj, vagyunk elmenni, ha nem akarjuk magunkra uszítani az egész Volterrát – sóhajtott fel Esme.
- Csodálkozom, hogy engem is meghívott – mondtam a levelet nézegetve.
- Hidd el, már régóta tudja, hogy vámpír vagy, ezért is számít rád is – válaszolt Edward.
- Nos, akkor nincs mit tennünk. Menjünk és pakoljunk össze. Alice, kérlek, foglaltassál jegyeket Olaszországba, minél előbbi járatra – szólalt meg Carlisle.
Mindannyian bólintottunk és szétszéledtünk a házban, hogy összepakoljunk néhány ruhát. Akkor estem, majdnem hanyatt, mikor kinyitottam a szekrényemet és alig volt köztük nyári ruha. Hisz Forksban nem volt meleg, a krétai ruháimat meg már mind kinőttem.
- Mi a baj, szerelmem? –lépett mögém Edward és átkarolta a derekamat.
- Azon kívül, hogy nincs egy nyári ruhám se, semmi baj.
- Emiatt ne aggódj, majd kint veszünk valami ruhát. Szóval, csak a legfontosabb dolgokat hozd magaddal.
- Rendben.
Később kiderült, hogy Alice csak reggelre kapott már jegyeket, így volt még egy esténk beszélgetni. Edward látta rajtam, hogy ideges vagyok.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg!
- Tudom, de akkor is. Kicsit félek, hogy mi lesz. A képességeimre is biztosan kíváncsi lesz Aro –mondtam az ágy szélén ülve.
- Gyere, segítek megnyugodni – mondta és leült mögém, majd masszírozni kezdte a vállamat.
Mondanom se kell, hogy ez beindította az én fantáziámat is. Halkan felmordultam, majd szembe fordultam Edwarddal és beleültem az ölébe. Megcsókoltam, majd végig dőltünk az ágyon és egy felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt.
Reggelig ki se másztunk a szobánkból. Az indulás előtt negyed órával bukkanunk föl a nappaliban, kezükben a cuccainkkal.
- Hallom, valakinek nincsenek nyári ruhái – táncolt el előttünk Alice.
Megforgattam a szemeimet.
- Gyerünk, induljunk! – szólalt meg Carlisle.
Két kocsival mentünk ki a reptérre. Már teljesen hozzászoktam, hogy Cullenék, mindig első osztályon utaznak. Egy nyolcórás út várt előttünk. Hála, még a reptéren tudtam venni könyveket és újságokat, így nem unatkoztam az úton. Szerencsénkre már sötétedett, mikor leszállt a repülő Firenzében. Még a reptéren Alice elrángatott vásárolni, így át tudtam öltözni egy lengébb ruhába. Kint a parkolóban két kocsi várt ránk, egy-egy sofőrrel. Két csoportra oszlottunk. Esméék velünk jöttek, míg a többiek a másik kocsival. Firenzéből még egy másfél órás út vezetett Volterrába. Az utat csendben tettük meg. Mivel későn érkeztünk, így azonnal elszállásoltak minket. Felsóhajtottam, mikor becsukódott mögöttünk a szobaajtó és kettesben maradtunk. Egy levél várt minket az ágyon. Kibontottam.
„- Üdvözöllek titeket Volterrában!
Remélem, jól utaztatok. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait és holnap reggel várlak titeket a csarnokban. Üdvözlettel: Aro.”- olvastam fel hangosan a levelet, majd kivettem még egy papírlapot.
„Programok: Hétfőn találkozás a Volturival, utána szabad foglalkozás. Kedden megjelenés az esti bálon. A maradék napokat pedig szabad foglalkozással tölthetik.” – olvastam fel.
Hitetlenkedve néztem Edwardra.
- Ez most komoly?
- Sajnos, muszáj betartanunk ezeket a dolgokat, ha nem akarjuk magunkra haragítani a Volturit.
Az ablakhoz léptem. Friss éjszakai levegő áramlott be a szobába. Gyönyörű szép volt az éjszaka Volterrában.
- S gondolom, erre az esti bálra ki kell öltözni.
- Igen. A formalitások és az itteni etikett ez kívánja.
Felsóhajtottam.
- Legyen, de főleg, miattad öltözök ki és miattad csinálom végig.
Edward elmosolyodott. Megcsókolt, majd a várost néztük tovább.
Reggel, kilenc és tíz óra körül kopogtattak az ajtón. Edward nyitott ajtót. Egy fiatal srác állt kint.
- Jó reggelt! Kérem, fáradjanak utánam.
Bólintottunk. Útközben a többiek is csatlakoztak hozzánk, majd együtt sétáltunk be a csarnokba, ahol Aro és másik két férfi várt minket székeken ülve, a terem közepén. Aro állt fel elsőnek.
- Üdvözöllek titeket! Örülök, hogy eljöttetek – mondta felállva és közelebb lépett hozzánk. – Sissy, hadd mutassam be Caiust és Marcust.
A két férfira néztem.
- Jó napot! A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be, a férfiakra nézve.
- Carlisle, jó barátom, örülök, hogy láthatlak. Régen találkoztunk már – szólalt meg Aro, kezét a családfő felé nyújtva.
Carlisle közelebb lépett és kezet fogott a Volturi vezetőjével. Láttam, hogy Aro most tud meg mindent, ami idáig történt velünk. Mikor végzett, elengedte a családfőt és rám emelte vörös szemeit.
- Megengeded, Sissy? – kérdezte, felém nyújtva a kezét.
Halkan vettem egy mély levegőt és közelebb léptem. A kezemet a kezébe helyeztem. Pillanatokig nem történt semmi, aztán rám nézett.
- Drága Marcus és Caius. Sissy néhány hónappal ezelőtt vált vámpírrá. Láttam Carlisle gondolatai között, hogy több képesség is a birtokában van, de még mindig nem tudok olvasni a gondolataidban. Megtisztelnél minket, ha megmutatnád őket. Kérlek, próbáld ki rajtam.
Többen felszisszentek az ötleten. Kicsit megijedtem, de magamra erőltettem a nyugalmat. Elcsendesítettem a gondolataimat és koncentrálni kezdtem.
„- Az egyik képességem, hogy tudok kommunikálni másokkal a gondolataimon keresztül.” –üzentem Aronak, aki meglepődött, majd elmosolyodott.
- A másik képességem, hogy védőpajzsot tudok felvonni magam és mások köré – mondtam és mindkettőnket egy burokba vontam be.
A teremőrök azonnal támadásba lendültek, de Aro leintette őket. Feloldottam a burkot.
- A harmadik pedig, hogy ha akarom, akkor bezárok valakit valahová, mondjuk egy terembe – szólaltam meg.
- Egyszerűen fantasztikus. Egy kérdésem maradt már csak. Nem akarsz hozzánk csatlakozni?
Elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen a meghívást, de én szeretek a családommal élni –feleltem és ránéztem a családtagjaimra.
- Ahogy óhajtod. Milyen gyönyörű szép gyűrűd van – jegyezte meg az ékszerre nézve.
Éreztem, hogy Edward közelebb lép és megfogja a kezemet. Ahogy teltek a percek egyre jobban megkedveltem Arot. Már egyáltalán nem féltem tőle, hisz egy kedves ember, vagyis vámpír volt, csak közelebbről meg kellett ismerni.
- Köszönöm.
- Mikor lesz a nagy esemény?
- Augusztus 20-án. Örömmel látjuk Önöket is – mondtam, meghívva őket az esküvőnkre.
Mindannyian meglepődtek, de Aro kedvesen válaszolt.
- Köszönjük a meghívást. Feltétlen ott leszünk.
Elmosolyodtam. Ezután, a beszélgetés után a hangulat feloldott és mindenki mosolyogva beszélgetett a másikkal. A délutáni órákban hagytuk el a csarnokot jó kedvvel. Mivel nem sütött a nap, de nem is esett az eső, így elmentünk ruhákat vásárolni a holnap esti bálra. Mivel Olaszországban voltunk, így temérdek sok ruha volt. Már épp megtetszett egy rövid egyrészes ruha, mikor Alice felvilágosított.
- Sajnos, ez nem olyan bál, mint a középiskolákban van. Itt a hosszú ruha a kötelező.
Felsóhajtottam. Órákig tekeregtünk a lányokkal a városban, mire sikerült találnunk egy olyan boltot, ami ilyen ruhákkal foglalkozott és ráadásul mind a négyünkre volt megfelelő ruha. Persze Alice megfenyegetett minket, hogy a fiúknak nem szabad látniuk az ruhákat. A visszafelé tartó úton megláttam egy esküvői ruhaszalont. Persze barátnőm azonnal lecsapott a lehetőségre és bevonszolt az üzletbe. Itt átnéztük az összes ruhát, de egy sem tetszett. Volt, aminek az alja tetszett, aztán a felső része nem, vagy éppen fordítva. Sóhajtva léptem ki az eladó helységből. Hirtelen eszembe jutott valami.
- Alice, tudom már, hogy milyen ruhát szeretnék.
Barátnőm felkapta a fejét.
- Szeretném, ha az alja fodros lenne, és nagy abronccsal legyen. A felső részével csak annyi a kikötésem, hogy pánt nélküli legyen.
- Igen, látom a szemeim előtt. Bízd csak rám! Előre szólok, hogy a ruhát már csak az esküvő napján fogod látni. Ha hazamentünk Kanadába, leveszem a méreteidet is.
Elképedtem.
- Ne már! Ez így nem ér!
- De igen! S hidd el, nagyon fog tetszeni. Milyen színű legyen a koszorúslányok ruhája?
- Kék.
- Rendben – felelte pont akkor, mikor beléptünk a szállás kapuján. Az épületben külön váltunk és elvonultunk a saját szobánkba. Nagyot sóhajtva feküdtem le Edward mellé az ágyba.
- Sikerült megvennetek a ruhákat? – kérdezte átölelve.
- Igen, de a húgod valami agyrém – mondtam a fejemet csóválva.
- Én mondtam. S ha egyszer beindul addig le nem áll, míg véghez nem viszi a tervét.
Vágtam egy grimaszt. Az est további részét beszélgetéssel töltöttük. Másnap, az egész napot a falakon belül töltöttük, ugyanis ki sütött a nap. Aro szívesen felajánlotta a könyvtár használatát, szóval az egész délelőttömet és a kora délutánt is ott töltöttem, addig, míg Alice be nem robbant és rángatott fel a székből, mondván, hogy lassan készülődni kell a bálra. Betuszkolt a Jasperrel való közös szobájukba, ahol már ott volt Esme és Rosalie is. Alice leültetett egy székre és azonnal neki állt valami frizurát kreálni a hajamból. Talán egy fél óra múlva lettem kész és álltam neki öltözni. Elővettem a szekrényből a gyönyörű ruhát, amit tegnap vettünk. Felvettem, majd megnéztem magamat a tükörben. Fantasztikusan néztem ki. Esme mindhármunkról készített fotót, majd egy közös is készült. Épp, hogy csak elkattant a fényképezőgép, kopogtattak az ajtón. Még gyorsan beraktam fülbevalókat, majd kivonultunk a folyósóra, ahol a fiúk vártak egy köpönyeges sráccal. Látni kellett volna a fiúk arcát. Teljesen elképedtek, mikor mi négyen kiléptünk. Percekig csak néztek minket, aztán halk kuncogásban törtünk ki. Végül az idegen srác szólalt meg.
- Elnézést a zavarásért, de Aro nagyúr már várja Önöket.
Carlisle mozdult meg elsőnek és lépett Esme mellé. Persze utána a többiek is ugyan ezt tették. Rámosolyogtam Edwardra, majd belé karoltam.
- Gyönyörű szép vagy ma este – suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen.
Páronként, egymás mögött indultunk el arra, amerre a srác ment. Végül egy ajtó elé értünk. A két őr kinyitotta előttünk és egy hatalmas bálterem tárult elénk. Bent már halk muzsika szólt és sok vámpír volt jelen. Egyesek táncoltak, vagy csoportokba verődve beszélgettek. Sokan elnémultak és ránk néztek, mikor beléptünk. Aztán egy helyen szétnyílt a tömeg és Aro jött felénk, oldalán a feleségével.
- Áh, a Cullen család! Köszönöm, hogy eljöttetek a bálra! Hadd mutassam be a feleségemet, Sulpiciát.
- Jó estét! – köszöntünk, mire a nő csak bólintott.
- Csodálatosan néznek ki ma a hölgyek – mondta Aro mindnyájunkra ránézve, de szemei legtöbbször engem firtattak. – Érezzétek jól magatokat! – és azzal megfordult és elindult egy másik csoport felé. Mi is két csoportra oszlottunk. Alice és Jasper leültek egy asztalhoz, ami nekünk volt fenn tartva, mi pedig beálltunk a táncolók közé. Sokan megbámultak minket.
„- Úgy érzem magamat, mint az iskolai bálon, amikor a te oldaladon léptem be.” – üzentem Edwardnak.
„- Hasonlít ahhoz, de ez itt teljesen más. Szerelmem, ne foglalkozz a szemekkel, gondold azt, hogy csak mi és a többiek vannak csak itt.”
„- Rendben.”
Egy ideig ment is ez a dolog, addig míg Aro fel nem kért táncolni. Nem volt mit tennem, elfogadtam. Kézen fogott és felvezetett a táncparkettre, ami hirtelen kiürült az érkezésünkre. Lassú táncba kezdtünk bele.
- Hogy érzed magadat? – kérdezte.
- Köszönöm jól. Gyönyörű szép ez a bálterem.
- Köszönöm. Még az ezerötszázas években építettem. S hogy tetszett a város?
- Fantasztikus. Szeretem a tenger sós illatát, ami átjárja a levegőt. Sokáig éltem tenger mellett, míg Forksba nem költöztem.
- Hogy viseled a vámpírságot?
- Jól. Lassan mindenhez hozzá szokok. Egy dolgot nem szeretek benne, hogy nem tudok a napra kimenni, pedig imádom a napsütést és most is, hogy itt vagyunk, szívesen megmártóztam volna a tengerben.
- Igen, ez egy igen sajnálatos dolog.
A többi időt csendben töltöttük. Aro legalább két szám hosszáig táncolt velem. Mikor véget ért az utolsó szám, kezet csókolt, majd visszakísért az asztalhoz. Helyet foglaltam, majd megkérte Carlislet, hogy sétáljanak egyet. Edward megfogta a kezemet és kicsit aggódva nézett rám.
„- Jól vagyok, nincs semmi bajom, csak már nem sokáig fogom bírni ezt az egész felhajtást.”
„- Elhiszem. Nemsokára úgy is távozni szeretnénk mindannyian.”
Megvártuk, míg Carlisle visszaér, majd együtt kívántunk további szép estét és vonultunk vissza a saját szobánkba. Örömmel szabadultam meg a ruhámtól és öltöztem át egy kényelmesebb ruhába. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, kezemben egy könyvvel, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Kérdőn néztem Edwardra, aki kinyitott az ajtót és Carlisle lépett be rajta. Felültem az ágyban.
- Pakoljatok össze, negyed óra múlva indulunk –mondta kedvesen.
- De hova? Hisz mindjárt hajnalodik! – feleltem hitetlenkedve.
- Meglepetés.
Mostanság mintha túl sok meglepetés történt volna az életemben, futott át az agyamon. Mindegy, nem volt mit tenni. Összepakoltunk és kisétáltunk az épületből. Két kocsi állt az épület előtt. Beszálltunk és elindultunk kifelé a városból. Fél órás utazás után szálltunk ki a kikötőnél. A tenger ragyogott a holdfényben, csodálatos képet nyújtva így. Átszálltunk egy hajóba, ahol Edward egy kendőt hozott, azzal a szöveggel, hogy meglepetés és bekötötte a szememet. Kezdett egy kicsit elegem lenni a meglepetésekből…
Elindultunk és a sós levegő az arcomba csapot. Nem tudtam, hogy hova visznek, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Nem tudom meddig utaztunk, míg le nem állították a motort és ölbe nem kapott Edward. Kilépett velem a hajóból és cipelt egy ideig. Lassan éreztem, hogy mintha kezdene kisütni a nap.
- Edward! A nap! Valaki észre fog venni minket! – aggodalmaskodtam.
Mindenki halk kuncogásban tört ki. Edward lábra állított és lassan eloldozta kendőt. Eltátottam a számat, mikor megláttam a tájat. Egy homokos tengerparton voltunk és tőlem nem messze hullámzott a tenger. Nem akartam hinni a szemeimnek. Azonnal levetettem a cipőmet és sikítva futni kezdtem a tenger felé. Boldognak és szabadnak éreztem magamat. Mikor elértem a part végébe, először csak a lábamat érte a víz, majd egy nagy sikítás keretében beleugrottam a vízbe, nem foglalkozva azzal, hogy mindenem elázik. Felszabadultan úsztam egyet és mosolyogva lebegtem a tengerben. A napsütött és ez mindennél fantasztikusabb volt, hogy érezhettem a bőrömön. Talán fél óra múlva másztam ki a tengerből mosolyogva. Edward nyakába ugrottam, így ő is vizes lett.
- Gyere, menjünk be. Öltözz át! - mondta, becipelve a házba.
A többiek mosolyogtak rajtam, mikor beléptünk a luxus tengerparti házba. Na, igen, látszik, hogy a Volturinak sok pénze van, hogy ilyen kisebb fajta villákat húzz föl. Átöltöztem fürdőruhába, amit Alice nyomott a kezembe. A kezemre hajtottam egy törülközőt és indultam volna ki a partra, de Carlisle félúton megállított.
- A te nevedre szól –mondta és átnyújtott egy borítékot, rajta a nevemmel.
- Köszönöm – feleltem és átvettem.
Kinyitottam a borítékot és Aro kézírását pillantottam meg.
„- Kedves Sissy! A szívem megsajdult, mikor megtudtam, hogy imádod a tengert, és hogy a vámpírság miatt nem tudsz kiszabadulni a napra, így úgy döntöttem, hogy megleplek téged, azzal, hogy felajánlom a tengerparti villát egy hétre, hogy kicsit élvezhesd a napsütést! Kellemes időtöltést kívánok neked! Köszönöm, hogy meglátogattál az otthonomban. Természetesen a jövő hónapi esküvőn számíthatsz a megjelenésünkre.
Üdvözlettel: Aro.”
Elmosolyodtam, majd kifutottam a partra a többiekhez, akik bohóckodtak a vízben. Egy felejthetetlen hetet töltöttünk itt el, köszönhetően Aronak.

2011. március 25., péntek

25. fejezet A meglepetés és a költözés

MEGLEPETÉS!!!!!!!!
Úgy gondoltam, hogy megleplek titeket, ha már ennyien olvassátok az oldalt, megtisztelve engem, én úgy döntöttem, hogy felteszem a frisst előbb.
A másik jó hírem, hogy úgy néz ki az elkövetkezendő fejezetekhez fogok csatolni képeket és néha-néha zenéket, hogy még jobban átélhessék a történetet.
Na jól van, elég a beszédből. Ím, a 25. fejezet. =)
Puxim: Vicky

U.i.: Meglepetésként, ti is dobhattok néhány komit. Pusszancs

A gyűrű



A ház




(Sissy szemszöge)

Miután Carlisle bejelentette a költözést, mindannyian szétszóródtunk a házban, neki állva a pakolásnak. Edward elmondta, hogy csak olyan dolgokat pakoljak össze, amik nagyon szükségesek a számomra, ugyanis a bútorokat és egyéb felesleges dolgokat nem visszük, mert egyszer még visszatérünk ide.
Azt hinné az ember, ó, hát akkor nincs olyan sok cucc! Pedig volt. Mindent külön válogattunk, főleg a törékeny dolgokat. A sok fényképeket anyuékról egy nagy dobozba pakoltam és ráírtam a dobozra, hogy törékeny. Időközben, míg mi pakolásztunk csörgött a telefonom. Felvettem. Egy érdeklődő volt, aki a ház után kíváncsiskodott. Mivel félig már készen voltam a pakolással, így az egyik nap kiugrottam a házunkhoz. Egy fiatal házas pár várt rám.
- Jó napot! – köszöntem, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Önnek is!
Mindketten bemutatkoztak, majd beljebb fáradtunk a házba. Mindent megmutattam nekik, amikre kíváncsiak voltak. Első látásra beleszerettek a házba. Mondták is, hogy a feleség most várandós, a harmadik hónapban jár és számukra tökéletes ez a hely. Megegyeztünk egy árban, majd felírtam egy papírra a bankszámla számomat, ahova a pénzt tudják utalni. Boldog voltam, hogy másoknak örömet tudtam okozni, egy házzal.
Hazaérve egy dobozokkal teli nappali fogadott. Kikerülve őket a lépcsőhöz sétáltam, onnan meg fel az emeletre.
A fenti folyósok is tele voltak dobozzak, rajtuk a nevekkel, hogy kié melyik. Beléptem a közös szobánkba, ahol már csak a kanapé volt meg sok-sok doboz.
Leültem a kanapéra és körbenéztem. Pillanatokkal később Edward ugrott be az ablakon és hozzám sétált.
- Szia! – köszönt és megcsókolt. – Sikerült valamire jutni?
- Igen, nagyon megtetszett a párnak a ház. Szerintem meg is veszik. Képzeld, mesélték, hogy a nő három hónapos terhes. Hát, nem nagyszerű?
- De, igen – mondta.
- Mi lesz ezzel a sok dobozzal? – kérdeztem.
- Holnap reggel jönnek a szállítók is viszik el.
- Mi mikor indulunk?
- Hát, amikor mindenki elkészült, de főleg, akkor, ha te készen állsz rá.
- Rendben. Holnap mielőtt elmennék, még kimegyek anyáékhoz.
Edward bólintott, majd magához ölelt és így töltöttük az estét.
Másnap reggel tényleg megérkeztek a szállítók. Mi addigra minden fontos dolgot összepakoltunk, amikre pedig nem volt szükségünk azt a nagy garázsban hagytuk. Mikor minden fontos dolog útnak indult az új házunk felé, úgy döntöttem, hogy elmegyek elbúcsúzni anyáékhoz.
Friss virágokat vettem útközben, majd a sírra helyeztem őket, mikor odaértem.
- Búcsúzni jöttem. Edward és családja úgy döntött, hogy elköltöznek és én velük tartok. Boldog leszek, ahogy megígértem és egy új életet kezdek, egy új helyen és egy új családban – mondtam elérzékenyülve. – Szeretlek titeket. Hiányoztok! Ígérem, mindig meglátogatlak titeket!
Megfordultam és elindultam a kocsihoz. Amikor beültem a kocsiba, eszembe jutott valami. Beindítottam a kocsit és elindultam. Útközben még szóltam Edwardnak, hogy van egy kis dolgom. Végül Nicolék haza előtt álltam meg. Még szerencse, hogy mindig magamnál hordtam a kontaktlencsét. Mielőtt kiszálltam volna betettem. Becsuktam a kocsit és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd kopogtattam. Mrs. Taylor nyitott ajtót.
- Jó napot! Nicolet keresem, az egyik osztálytársnője vagyok.
- Szervusz! Fáradj beljebb! Mindjárt szólok neki.
- Köszönöm.
Beléptem a házba. Világos színű volt és sütött belőle a szeretet. Helyet foglaltam a nappaliban és türelmesen vártam, míg Nicole lejön.
- Szia! – köszönt, mikor meglátott.
- Szia!
- Örülök, hogy átjöttél. Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Nicole meglepődött a kijelentésemen.
- A Cullen család úgy döntött, hogy elköltözik és én úgy döntöttem, hogy velük megyek.
Bólintott. Felálltam.
- Nos, csak ezért jöttem.
- Várj, kikísérlek.
Nicole az ajtóig kísért, majd szembe fordultam vele.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – köszöntem és elindultam a kocsi felé.
- Szia! Vigyázz magadra! – kiáltott még utána.
Hátrafordultam és rámosolyogtam. Épp, hogy csak beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, mikor csörgött a telefonom. Edward számát írta ki.
- Szia! Nemsokára otthon vagyok.
- Tudnánk találkozni előtte? – kérdezte.
Meglepett a kérdés.
- Igen, persze és hol? Minden rendben van?
- Igen. Mondjuk, a réten, ahol találkoztunk?
- Rendben. Néhány perc és ott vagyok – válaszoltam és letettem a telefont.
„- Nem tudom, hogy mit szeretne Edward, de egy kicsit furcsa, főleg, hogy a többiek otthon várnak ránk, hogy elindulhassunk az új házunkhoz. Mindegy, egy kis kitérő még belefér.”
Behajtottam a kis földes útra, majd megálltam.
„- Milyen rég jártam már erre.”
Elindultam befele, a rét közepére. Lassan megpillantottam Edwardot, aki egy farönkön ült és az erdőt figyelte. Rám emelte aranyló szemeit, mikor hallotta, hogy közeledem. Elmosolyodott.
- Szia! – köszönt, mikor közel értem hozzá, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Miért hívattál ide, Edward? A többiek mind ránk várnak, hogy indulhassunk!
- Tudom, de meg fogják érteni, hidd el.
- Valami baj van?
- Nincs – mosolyodott el és megfogta a kezemet. – Szeretnék mondani neked valamit.
Kíváncsian néztem rá.
- Életem legszebb napja volt, mikor megismertelek. Betöltötted az űrt, ami az életemben volt. Értelmet adtál az életemnek – mondta a szemembe nézve, majd térdre ereszkedett előttem.
Először nem értettem semmit, aztán Edward elővett egy kis dobozt. A számhoz kaptam a kezemet.
- Elizabeth McAlister, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Edward és kinyitotta a dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, aminek a közepén három nagyobb kő volt.
Pillanatokig nem tudtam megszólalni, csak a gyönyörű ékszert néztem a dobozban. Aztán ránéztem Edwardra.
- Igen – feleltem elérzékenyülve.
Edward kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta az ujjamra. Ha sírni tudtam volna, akkor már könnyekben törtem volna ki. Szerelmem közelebb lépett és érzékien megcsókolt. Percekig álltunk a napsütésben, csókolózva. Végül egymásra néztünk.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is, kicsim – mondta és átölelt.
Ezt a szép idilli képet a telefoncsörgése zavarta meg. Mindketten felsóhajtottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre.
Edward kinyomta a telefont, majd kézen fogott és együtt sétáltunk a kocsiig. Beültünk, majd hazaindultunk. A házhoz érve mindenki minket várt. Alice majd felpukkant örömében.
„ – Remélem, nem mondtad el senkinek!!!” – üzentem neki gondolatban.
„- Nem. Nem fogom lelőni a poént.”- válaszolta egy kicsit durcásan.
Kiszálltunk a kocsiból, majd Edward kézen fogott és felsétáltunk a többiekhez a teraszra.
- Mi tartott ilyen sokáig, fiam? – kérdezte Carlisle kedvesen.
Egymásra néztünk Edwarddal és elmosolyodtunk. Visszanéztünk a többiekre, ahol már Esme a szája elé kapta a kezét meglepődöttségében. Észrevette a gyűrűt.
- Csak nem? – tette fel a kérdést Rosalie kíváncsian.
- De, igen – válaszolta Edward. – Megkértem Sissy kezét.
Először mindenki meglepődött, majd hangos gratulációban törtek ki. Egyesével odaléptek és gratuláltak mindkettőnknek. Megcsodálták a gyűrűt. Teljesen el voltak tőle ragadtatva. Még soha életükben nem láttak ilyen szép ékszert. Utolsónak Alice maradt. Könyörgő szemekkel szólalt meg.
- Kérlek, engedjétek meg, hogy én rendezzem meg az esküvőt.
Összenéztünk Edwarddal.
„- Rá bízhatom?” – kérdeztem gondolatban.
„- Igen, de azért legyen bele szólásod, mert ha az nincs, akkor nem olyan lesz, ahogy te azt akarod.”
- Jó, rendben, de mindenről megkérdezel mindkettőnket, mert ha nem így történik, akkor nem engedem, hogy a koszorúslányom legyél – jelentettem ki.
Úgy látszik, számára ez nagyon fontos dolog lehet, mert azonnal felfogta a dolog súlyosságát és komolyan nézett ránk.
- Rendben, megegyeztünk. S az időpontot tudjátok már?
- Még nem.
- Igazság szerint, még nem nagyon volt időnk gondolkozni ezen.
- Ha lehet egy ötletem, akkor tartsuk meg még augusztusban, mert akkor még jó idő van, még Kanadában is.
- Rendben. A pontos időt, még majd megbeszéljük, mondjuk miután beköltöztünk az új házba.
- Úgy gondolom, hogy lassacskán elindulhatnánk – szólt bele a beszélgetésbe Carlisle.
Mindannyian bólintottunk.
- Nos, akkor induljunk!
Mindenki egyszerre mozdult meg. Öt autóval indultunk neki az utazásnak. Legelöl haladt Carlisle és Esme, utána Edward, én, a lányok és végül a fiúk. Mivel már sötétedett, így gyorsabban tudtunk haladni, hisz alig voltak az utakon.
„- Viszlát, Anya és Apa.” – üzentem gondolatban, mikor elhagytuk a Forks táblát.
Szélsebesen haladtunk a határ felé. Miközben vezettem a sokszor rápillantottam a gyűrűre. Őszintén, még most is nehézvolt elhinni, hogy tényleg megtörtént. Emlékszem, kiskoromban mennyit álmodoztam arról, hogy milyen esküvőm lesz, ha egyszer felnövök. S tessék, már megkérték a kezemet, és ha minden jól alakul, ahogy szeretnénk, augusztusban feleségül megyek Edwardhoz. A szerelem, mely kettőnket összeköt, egyre szorosabbá válik. Elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy aznap találkoztam Edwarddal. Az út további részét az emlékeim felidézésével töltöttem, míg meg nem láttam a Duluth táblát. Mikor beértünk a városba már lassan pirkadt, de hála elég felhős volt most az idő, így nem sütött a nap. Kicsit feltűnőek voltunk ennyi kocsival, de hát nagy a család vagyunk mi. Kihajtottunk a városból és az erdős rész felé vettük az irányt. Kanyargós úton mentünk végig, míg be nem fordultunk egy kis betonúton. Néhány perccel később egy fehér ház bukkant ki a fák közül. Modern és stílusos volt, a nagyságáról, már ne is beszéljünk. Megálltunk a ház előtti kis feljárón, majd kiszálltunk. Edwardhoz sétáltam és megfogtam a kezét. A házból egy nő lépett ki. Lesétált mellénk.
- Jó reggelt! Gondolom Önök a ház új tulajdonosai – szólalt meg barátságosan.
- Igen. A nevem Carlisle Cullen és ez itt a családom!
- Mindanyójukat üdvözlöm, itt Duluthban. Nos, a pénzügyi dolgokat már lerendeztük, szóval az Önök dolga már csak az, hogy beköltözzenek – mondta és átnyújtotta a ház kulcsait. – Ezennel meg is volnánk! Viszlát!
A nő beszállt a kocsijába, majd elhajtott. Együtt elindultunk, majd Carlisle kinyitotta az ajtót és egy hatalmas nappali tárult elénk. Mindannyian eltátottuk a szánkat. Aztán mindenki egyszerre mozdult meg, felfedezni az új házat. Igaz, ez csak egy emeletes volt, de olyan nagy és tágas volt a ház, hogy az emeleten három nagyszoba volt, s hozzájuk tartozott saját fürdőszoba is. Hála az újszülött vámpírságomnak és a gyorsaságomnak, hamarabb meg tudtam nézni a szobákat, mint a többiek, ezért lett így tehát, a kertre néző hálószoba. Mondanom se kell, Alice fújtatott e dolog miatt rám, de lassan felengedett. Esméék a földszinti hálószobát sajátították ki. Az előző tulaj rendes volt, ugyanis itt hagyott néhány katalógust, amiből meg tudtuk rendelni a bútorokat és egyéb dolgokat, eszközöket. Szerencsénkre az áruház tulajdonosokkal meg tudtuk beszélni, hogy lekésőbb még estit szállítsák le a megrendelt dolgokat. Nagyon sok dolgunk nem volt a házzal, csak annyi, hogy lefessük a falakat a saját ízlésünk szerint. Alice és Jasper ment be a központba festéket vásárolni, mi addig lepakoltunk a szállítókocsikról, akik időközben megérkeztek Forksból. Amint megérkeztek Alicék, azonnal neki álltunk a festésnek. Mondhatnom se kell, hogy a gyorsaságunknak köszönhetően egy óra alatt készen lettünk az egész házzal. Míg száradtak a falak, addig mi fiatalok, kicsit körbe néztünk a kertben, meg a közeli erdőben. Sok állatfajta élt benne, így sok féle választék volt a vadászat szempontjából. Mire hazaértünk, addigra már egymás mögött álltak a fuvarozó kocsik, hozva az új bútorokat. Míg a fiúk lepakoltak és felcipelték az emeletre a dolgokat, addig mi lányok fönn elhelyeztük úgy őket, ahogy nekünk tetszett. Szóval, mire a fiúk végeztek a bepakolással, addigra majdnem egy kész szoba várta őket, már csak a dolgokat kellett kipakolni a dobozokból. Nálunk először a Hifi szett került elő, így zenehallgatás mellett tudtunk pakolni. Edwarddal megegyeztünk, hogy a szekrény egy polcát a fényképeknek szenteljük. A kipakolással nem siettünk, hisz minden egyes megfogott tárgy hozott magával valami emléket. Lassan esteledett, mikor minden tárgy a helyére került. Csak egy dologról felejtkeztünk meg a nagy költözésben. A ruhákról…..
Alice kapott az ötleten, így beültünk három kocsiba és elindultunk vásárolni. Én örültem neki, hisz eleve tartoztam a lányoknak egy vásárlós kikapcsolódásról, persze ettől a fiúk nem nagyon voltak elragadtatva. Talán másfél óra múlva végeztünk, bár a lányok szívesen maradtak volna még, de most csak tényleg alap ruhákat vásároltunk. Mikor hazaértünk mindenki elvonult a saját kis szobájába és elfoglaltuk magunkat reggelig, míg egy új nap nem virradt.